II. Szászvár Pokla, a Mecsek Maraton Team versenyzőinek a szemszögéből

A május 17-én megrendezett Szászvár Pokla nevű versenyen is jeleskedtek egyesületünk tagjai!

Kerekes Bukta: "Május 17-én 2. alkalommal rendezték meg a Szászvár pokla című hillclimb futó,és kerékpárversenyt. A futáson a hosszabb távon indultam (14 km) ahol első lettem.Utána nem sokkal kerékpáron középtávon indultam, ahol szintén az első helyet szerezte meg."

Szabados Balázs: Össztelós kategóriában 1. helyezés
"Folyamatosan száradó, kihívásokkal teli pálya. Szoros idők. Jó társaság. Happy end"

Szilárd Ferenc: "Szászvár pokla Hillclimb. Csak felfelé 7 km, szintemelkedés kb.450m. Ami még fontos, hogy az első egy-két km-t kivéve ami aszfaltos, egy méter sem volt száraz, sőt ragadós agyagos, ami megnehezítette még a tolást is, mert ugye tolni is csak úgy lehet, ha forog a kerék. Percenként indultunk, Ágoston elől, másodiknak én, aztán Wudi a Juniorból. Az első agyagos résznél közel voltunk egymáshoz mind a hárman, ott már visszafordítottam a bringát, hogy visszafordulok, mert ennek nem láttam értelmét, de végül is tovább folytattam a szenvedést. Ágostont beérve haladtunk pár kilómétert, aztán a váltásommal lett némi gond, ott kissé lemaradtam tőle, de a célba kb. fél perc hátránnyal értem be tőle, persze nem együtt indultunk. valahogy azért mindenki feljutott a csúcsra, igaz nem volt sok jelentkező, kb. heten vágtunk neki a hosszútávnak, és ami a lényeg, itt mindenki elmondhatja, hogy a Dobogó tetején állt! Mert ugye így hívják a hegyet amit megmásztunk. Eredményt tekintve volt némi gond az idők kiszámításával, a díjátadón én kaptam meg a serleget az első hellyel, és Ágoston a második, de jelenleg úgy néz ki, hogy egyel visszacsúszunk, mert a harmadiknak értékelt Péter Tamás DÖKE lett az első, így érmeket cserélünk egymás között, meg átadom neki a serleget, de nem bánom, ha ő volt a gyorsabb. Ezt a megmérettetést úgy is inkább egy baráti tekerésnek értékelem, ahol a részvétel a fontos, úgy is a felét toltuk. Talán egyszer szerencsénk lesz száraz időben megtartani ezt a versenyt, mert tavaly is elég nagy volt a sár."

Ember Ágoston: "II. Szászvár Pokla – hillclimb

A verseny ahol egy délután leforgása alatt, ugyanazon számban, voltam első, második és végül harmadik helyezett. J

Vidák Sanyiék versenyét mindig szívesen látogatom, jó hangulatú, családias, és Sanyiék is mindig támogatták jelenlétükkel és érdeklődésükkel a hosszúhetényi MTB rendezvényeket. Idén is sárosnak ígérkezett a mászás a Dobogóra, de azt nem sejtettük, hogy a tavalyin is túltesz a csúszós agyag mennyisége. Az előző napi orfűi verseny még erősen bennem volt, ezért túl nagy menetre nem készültem, meg családi programunk is volt délután, ezért kértem Sanyiékat, lehessek én az első induló. A pálya erdei szakasza kicsit változott, előnyére, tavalyhoz képest. Mivel elsőként nyomultam, nyom nem nagyon volt, meg a futók is végig trappolták a távot, ezért sok helyen próbálkoztam kerülni a dágványt, aztán negyed óra múlva beláttam, nincs értelme. Onnan kerestem a vizet J, hogy kicsit legalább leoldódjon a drága anyag a bringáról. Tolás is jutott bőven, de legalább jól beszélgettünk Szilárd Fecóval közben, aki másodikként indulva a pálya közepére beért. A technika jól működött, és a sár ellenére szerintem jól érezte magát mindenki. Köszönjük a szervezést Sanyiéknak!"

Gratulálunk!

Mecsek Maraton Team Sportegyesület fényképe.
Mecsek Maraton Team Sportegyesület fényképe.