Civil Majális

Ígéretünknek eleget téve nyújtottunk segítséget a Civil Majális előkészítésében, és sikeres lebonyolításában. Pénteken délután egyesületünk néhány tagja kiválasztotta, és a strandhoz szállította a település májusfáját. Bár a feladat nem volt egyszerű, mégis jókeddvel zajlott. Másnap reggelre sajnos megérkezett a csapadékos időjárás, így az eredeti programterv átalakult, és az eszközöket a tornaterembe kellett szállítani, és az előkészített májusfát is, az iskolaudvarra ebben is igyekeztünk hasznossá tenni magunkat. Segítséget nyújtottunk az árusító asztalok és a étkező asztalok elhelyezésénél, valamint a tornaterem nézőterének kialakításában, a májusfa felállításában, továbbá a programok között a székek és padok elhelyezésében, hogy megfelelően igazodjanak az előadók és a vendégek igényeihez. Szerencsére a délután kezdődő programokra már elvonultak az esőfelhők, és a szabadtéri programok is zavartalanul zajlottak, mindenki örömére. A műsorok érdekesek voltak, Nagy Bandó András pedig szórakoztató, és nem csak a előadásmód volt humoros, hanem az eddig kiadott könyvei is, melyek a délután folyamán megvásárolhatóak voltak a művész asztalánál, ahol szívesen dedikálta is könyveit. A programokat bál zárta. Mi jól éreztük magunkat, reméljük a vendégek is, mert akkor megérte az előkészítésbe fektetett munka.