Átadtuk a sportszereket a Hársvirág Óvoda ovisainak


Biztosan emlékeztek, hogy januárban leégett a helyi óvoda egy része, melyben többek között megsemmisültek a gyermekek játékai is. Jótékonysági futást szerveztünk az óvoda megsegítésére, melyre több, mint 70 futó érkezett és támogatta a gyűjtésünket. Az akkor összegyűlt 154,750 Ft tovább emelkedett, így végül 182,000 Ft-ot tudtunk sporteszközk vásárlására fordítani.  

Jobb alkalom nem is lehetett volna az adományok átadására, mint a gyermeknap. Most adhattuk át ugyanis azon sporteszközöket, amit a januári Jótékonysági futásunk alkalmával összegyűlt pénzen vásároltunk óvodásainknak, 182,000 Ft értékben.
A Borbaráti Kör képviseletében Juhos Dániel, a Mocorgókat képviselve Hang Csaba elnökön kívül néhány tagunk is eljött, hogy összeállítsuk az eszközsort, amit aztán a gyerkőcök egytől-egyig kipróbálhattak. Csaba elmesélte a gyerekeknek, hogy miért is látogattunk el hozzájuk, mi volt az a szomorú apropó, ami miatt az adományozásra sor került, és azt, hogy a sportnak mekkora összetartó ereje van. A gyermekek ezután boldogan vették birtokba a sportszereket! 
Az eszközök két részletben érkeztek meg az óvodába április és május hónapban. Egy 3 részes óvodai tornaszekrény, hozzá kapcsolható létra-mászóka és csúszdalap, 2 tornazsámoly, 2 db 5 részes body roll hengercsalád és 2 tornaszőnyeg került le a szállító autóról. 
Köszönjük még egyszer az adományozó sportolóknak a részvételt, és a közreműködő partner egyesületeknek a segítséget, így a Szőlő- és Bortermelők Baráti Köre Egyesületnek a helyszínt és a forralt bort, a Szászvári Polgárőr Egyesületnek a rendezvény biztosítását, a Szászvári Nőegylet tagjainak a sok finomságot, amit frissítőként felszolgálhattunk.
Képek itt:

 
FACEBOOK.COM
 
 

Cikk itt: 

https://www.bama.hu/baranya/kozelet/szaszvari-ovodatuz-atadtak-az-uj-sporteszkozoket-729106/